Csak nézem a régi közös képeinket és eltölt a szomorúság. Neki adtam a fiatalságom, neki szültem gyerekeket és mégis így végeztük. Egyik napról a másikra. Pedig szépen indult...de csak egyre rosszabb lett. Már nem volt jó. Azokat az időket sajnálom igazán, amikor még nagyon boldogok voltunk. És tényleg szeretett. Nehéz elengedni, nehéz váltani, pedig lélekben már ezt sokszor átgondoltam. Már két éves is volt egy ilyen. Akkor tört el minden. Szerinte is. Akkor kellett volna váltani, már tudom. Most itt állok, van két gyermekem és mégis egyedül maradtam. Már Robinak se számítok semmit. Hiába mondja, nem azt cselekszi. Ez nagyon rossz. Mert benne láttam azt, amit hiányolok, amit mindig is kapni akartam.