Lassan három hete, hogy úgymond "egyedül maradtam". Azóta nem tudom helyrerakni magam, csak felszínesen. Belül állandóan szomorú és mélabús vagyok. Ezen egy dolog segíthet főképp. Az idő. Olyan ember vagyok, aki képtelen egyedül élni, társ nélkül. Mégis az elmúlt éveket így húztam le, egy társas magányba. De azt hiszem jobb így, valódi magányban, mint a társasba. Tudja az ember mi az amit tényleg nem kaphat meg, mert valóban nincs. Csak a gyerekek segthettek ezen túllendülni. De most elkezdek felépíteni egy új életet magunknak. Amibe csak boldogság fog szerepelni. Mert megérdemeljük!